Tervezett képzések 2024

Tájékoztató a 2024-ben induló alapképzések tervezett időpontjairól

Tájékoztatónk célja, hogy segítséget nyújtsunk a tervezésben azoknak a vasúti munkáltatóknak illetve munkavállalóknak, akik a következő évben - 2024 - igénybe kívánják venni a KTI VKMK hatáskörébe tartozó alapképzéseket.

A KTI VKMK a 2024. évben az alábbi alapképzések indítását tervezi:

-        Vasútüzem Vezető alapképzés  (csak általános forgalmi vizsgával együtt érvényes)

A képzés várható időpontja: 2024. március 18-tól 2024. április 12-ig

A tényleges képzési óraszám 40 óra elmélet (3 hét).

Az előadások minden héten hétfőn és kedden kerülnek megtartásra 09.00 és 16.00 óra között órarend szerint.

A képzés helye: KTI Nonprofit Kft. székhelye: 1119 Budapest, Than Károly u. 3-5.

-        Vasútszakmai oktató (elméleti) alapképzés (1)

A képzés várható időpontja: 2024. március 11-től 2024. július 12-ig

A tényleges képzési óraszám 198 óra (16 hét). Ebből 128 óra elmélet 60 óra gyakorlat, 10 óra hospitálás.

A 10 óra hospitálásra a képzés törzsidején belül legalább négy különböző oktatónál kerül sor ütemterv szerint.

Az előadások és a gyakorlatok minden héten hétfőn és kedden kerülnek megtartásra 09.00 és 16.00 óra között órarend szerint.

Az elméleti és a gyakorlati órák helyszíne a KTI Nonprofit Kft. székhelye: 1119 Budapest, Than Károly u. 3-5.

A nyári szabadságolások idejére alapképzés indítását nem terveztünk.

-        Vasútszakmai oktató (elméleti) alapképzés (2)

A képzés várható időpontja: 2024. szeptember 02-től 2025. január 17-ig

                                                                                                                       KTI VKMK